Rendelőnkről

Szegeden az első pszichoterápiás rendelőt dr. Kassai Zsuzsanna pszichiáter, pszichoterapeuta föorvos alapította 2001-ben pszichiáter, szakpszichológus és pszichoterapeuta szakemberekkel  azóta folyik itt lélektani munka egyénekkel, családokkal és csoportokkal.

A rendelőben dolgozó szakemberek nagyrészben most is ugyanazok mint az alapításkor, szakmai közösséget alkotnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos továbbképzésre; a munkatársak közül többen az oktatásban is részt vesznek (pszichoterapeuta-, pszichológus-, klinikai gyermek és felnött szakpszichológus -képzésben, mentálhigiénikus képzésben, egyetemi oktatásban).
 
A munkatársak más egészségügyi intézményben is dolgoznak, így tágabb értelemben is megvalósulhat a szakmai együttmüködés. Összeszokott közösségünk számára fontos a szakmai kapcsolat, rendszeresen tartunk megbeszéléseket, esetmegbeszélő csoportokat.
A rendelőn belüli szakmai együttmüködés keretében törekszünk arra, hogy a leghatékonyabb, személyre szabott segítséget találjuk meg a pácienseink számára.